“Ön zenész. Tehetséges is. Játszik majd az esküvőnkön? Fizetünk.”

Néha meglepődnek az emberek, ha a kéréseikre válaszolok, hogy egyáltalán nem vállalok fordítási vagy szerkesztési feladatokat. “De nagyon jó fordító vagy,” mondják. Köszönöm szépen, de nem abból a céljából fordítok, hogy a mások a főnökeim legyenek. Csak akkor fordítok, ha vonz a szöveg, ha azt hiszem, hogy jól fordíthatom le, és ha van időm. A fordítás lassú, mély folyamat. Egy ideig kell élnem a szövegben. Általában szoktam kb. egy évvel előre tervezni a fordítási projektjeimet (bár néha is felmerülnek váratlanul). Vannak kivételek, persze. De azokat is választom ki. A szerkesztésről nagyjából ugyanazt mondanám.

De szerintem ez már egyértelmű. Ha Liszt Ferenc még mindig élne, valószínűleg nem mondanátok neki, hogy “Ön zenész. Tehetséges is. Játszik majd az esküvőnkön? Fizetünk.” Miért nem? Mert amellett, hogy rájönnétek, hogy milyen durva lenne olyan kérés, tudjátok is, hogy egy bérelt zenész másképpen dolgozik, mint ő. Persze, ha nagyon-nagyon jól ismeritek személyesen, talán meghívnátok egy darabot eljátszására. De az más kérdés.

Azt nem jelenti, hogy egy bérelt zenész “kevesebb.” Az ő munkája fontos, nehéz, komoly, szép (bár általában nem szeretem az esküvői zenekarokat). Vannak is, akik dolgoznak mind függetlenül, mind bérbeadásra. De a módok különböznek egymástól.

Én messze-messze nem vagyok olyan ismerős vagy kiváló, mint Liszt Ferenc, nem leszek sohasem, de bérelt fordító sem vagyok. A pénz persze szükséges, de az idő nekem sokkal fontosabb, ráadásul a tanításon kívül saját főnököm vagyok. Azonfelül nem kell, hogy minden pillanatban elfoglalt legyek. A szabad, “üres” idő (bár ritkán jön) is lényeges. Egyébként sok projektem van, nem keresek új feladatokat. Azokat, amiket választottam ki, nagyon szeretem.

Az életkoromról és tapasztalatomról is van szó. Lehetséges, hogy harminc évvel ezelőtt fordítási feladatokat kívülről örömmel fogadnék el. De most már két-három verskötetet fordítottam le (litvánról és magyarról), amiket publikáltak, két kiadott könyvem is van, nagyon jól meg tudom határozni saját irányomat. Nyitott vagyok a meglepetésekre is, de az is belefér a képbe. Nehéz elmagyarázni a többieknek, hogy min dolgozom, mit tervezek, stb. de nem kötelező elmagyarázni, az általános tényeken kívül.

Előfordulhat időnként is, hogy először azt mondom, hogy nem vállalom, később pedig más döntést hozok. De olyan változás csak belőlem jöhet el, és csak idővel.

Szóval ne haragudjatok, ha szinte mindig “nemet” mondok! Azért mondom, mert így valósíthatom az igenemeit.

Festmény: Az idősebb Jan Brueghel, Falui esküvő.

Izgalmas októberi program (az USA-ban)

Talán vettek részt a márciusi online Pilinszky eseményünkön, vagy észrevették, hogy ilyenre került sor. Nagyon szép volt, és már úgy éreztem, hogy neki lesz valamilyen folytatása. Olyan álmom volt, hogy az ALSCW irodalmi konferenciára (ami a Yale egyetemben zajlik októberben) jöjjenek el a kiemelt vendégeink (Kertai Csenger, Balla Gergely, Czakó-Kuraly Sebestyén), hogy részt vegyenek a “Setting Poetry to Music” című szemináriumon. De hogyan? Hát az utazás és szállás nagyon drága. De annyira tetszett az ötlet mindenkinek, hogy a megoldások egyenként mutatkoztak be. A vendégek PKÜ pályázatokat nyertek (az olvasható itt és itt), szép és olcsó AirBnb-lakásokat foglaltunk el (New Havenben és New Yorkban), megnőtt is a csoportlétszám, úgyhogy nyolcan utazunk egy babával! A magyar csoportból a szemináriumon hatan fognak előadni 12 amerikai előadó mellett (olyan sok jelentkező volt, hogy két ülésünk lesz).

De ezzel még nincs vége! A konferencia után a Platon Karataev duónak (Sebőnek és Gergőnek) két koncertje lesz, az egyik New Havenben (a Cafe Nine-ban, október 23-án), a másik pedig New Yorkban, az Arlene’s Grocery-ben, október 24-én). Azok lesznek az első Platon Karataev koncertek az amerikai kontinensen.

Lehetséges, hogy egy informális new yorki zenei-irodalmi találkozást is sikerül szerveznünk. Még mindig foglalkozunk ezzel. Ha sikerül, akkor ide adom az információkat.

A tervezés, felkészülés nagyon komoly és összetett, nagyon élvezem. Csodálatos, hogy minden összejön, mint egy ház makettjének építése. A tervezést már áprilisban kezdtük, most már hamarosan eljön az október!

A fenti képet a Yale College Undergraduate Admissions honlapról másoltam.

A nyelvtanulásról

Most már tényleg gyakrabban itt fogok írni, mert sokkal-sokkal gyorsabban írok magyarul, mint korábban. Még lesznek hibák, de ne aggódjatok! Minden nyelv nehéz, saját anyanyelvemen is hibákat teszek, vagy olyan szót használok, ami később nem pontosnak tűnik. Azért most beszélek magyarul (nem tökéletesen, de beszélek) mert ragaszkodtam ahhoz, hogy az angolóráimon kívül beszéljek magyarul szinte minden helyzetben, minden nap, és hogy elmerüljek a nyelvben, még (és különösen) ha nem is értek mindent.

Minden orvosi időpontom, beleértve a műtéteket is, magyar nyelven történt meg. A letelepedési engedélyemet szereztem meg magyarul (két hosszú magyar nyelvű interjúval is). Amikor vettem lakást, az egész folyamat magyar nyelven történt meg (kivéve a szerződést, amit magyar és angol nyelven adtak nekem). Magyar írókat fordítottam és fordítok angolra, magyar nyelvű rendezvényeken is veszek részt.

Most nagyon örülök, hogy tudok követni a beszélgetéseket, előadásokat, felolvasásokat, dalokat, de ez megvalósult pont azért, mert korábban kiválasztottam a nehézséget. Soha nem kaptam magyar nyelvleckét. Gyakorláson, elmélyülésen és hallgatáson keresztül tanultam, és köszönöm mindenkinek, aki segített ebben. Persze, még sokat kell tanulnom. Végtelenül sokat. De megértem, hogyan működik a magyar nyelvtan, általában észreveszem, ha valamit mondok vagy írok, ami nem helyes. És egyre több árnyékolást is megértek.

Imádom az anyanyelvemet, az angol nyelvű irodalmat, dalokat. Szeretek angolul beszélni, csak itt azt félek, hogy ha beszélek angolul, az emberek megint nem fognak beszélni velem magyarul, mert fel fogják tételezni, hogy nem tudok. Még mindig vannak helyzetek, amikor például valaki azt mondja hogy “öt perc múlva kinyitjuk az ajtókat” és valaki más felém fordul és elmagyarázza, hogy “they will be opening the doors in five minutes.” Vagy azt mondja valaki, hogy fárasztó a hőség, és rögtön utána lefordítja: “the heat is tiring.” Tudom, hogy csak akarnak segíteni, de ami a nyelvet illeti, gyakran a nem-segítség a legjobb segítség lehet.

Hát, az nem teljesen igaz, nem mindig igaz. A segítség is segít. Egy napon (kb. 2 éve) elmentem a boltba, és amikor kerültem a pénztárhoz, a pénztáros beszélgetett más emberrel, nem nézett rám. Eközben kérdezett tőlem valamit, de nem tudtam, hogy nekem beszél. Úgyhogy nagyon hangosan kérdezte, “Ez a hölgy miért nem válaszol?” és az egyik kollégája válaszolt, hogy “nem magyar.” Annyira szégyelltem, hogy egy-két hétig nem tértem vissza abba a boltba. Olyan esetben a szemkontaktus nagy segítség, mert ha nem néz rám, honnan fogok tudni, hogy nekem beszél, különösen ha mással is beszélget?

Vannak kivételek is, helyzetek, amikor tényleg jobb lesz, ha beszélek angolul. Amikor beszélek egy magyar szerzővel az angol fordításaimról, néha jobban megfelel, ha beszélünk magyarul, néha pedig jobban, ha angolul beszélünk. Vagy mind a két nyelven beszélhetünk. De az más dolog, mert a művészi nyelvről van szó.

Nem csak magamról írok itt. Szerintem bárki bármelyik nyelvet tanulhat bármikor az életben, ha csak hajlandóan elfogadja a nehézségeket (ami egyébként nem nehéz feladat), ha csak él, álmodozik, úszik a nyelvben. Az nem mindig lehetséges, úgyhogy a nyelv jelenléte és közelsége nagy ajándék, amit nem tudok természetesnek venni.

Természetesen vannak is különbségek az emberek között, vannak, akik könnyebben vagy nehezebben tanulnak nyelveket, vannak, akiknek nagyon van szükségük formális tanításra. Az egyik ember célja is különbözhet a másétól. Vannak például, akik nyelvet tanulnak a jövő munkájukért (vagy más élethelyzetükért), vannak is, akik magáért a nyelvért tanulnak. De maga a nyelv a lényeg: a bonyolult, változatos de mégis elegáns nyelv.

Szóval köszönöm mindenkinek, aki eddig gazdagította a magyar nyelvemet, akár a beszélgetésen, akár az irodalmon, akár a dalokon, akár is a javításokon és a türelmen keresztül!

A Pilinszky-esemény nagyon jó volt, köszönjük mindenkinek, aki részt vett! Lesz néhány izgalmas őszi eseményünk, már írtam róluk a másik blogomon, hamarosan itt is hirdetem őket.

A képről: Dominó a Jacques Brel CD-k közelében ülve tervez franciául tanulni.

A Pilinszky-eseményre való felkészülésről

A Pilinszky-esemény hat nap múlva, március 20-án megtörténik! A Zoom-on zajlik, 20:00-kor kezdődik. Az esemény házigazdája az ALSCW és én, a kiemelt vendégeink pedig Kertai Csenger, Czakó-Kuraly Sebestyén és Balla Gergely. Néhány Pilinszky versről és idézetről fogunk beszélni, ők is előadnak saját műveiből (verseiből, dalaiból). Az utolsó félórában néhány kérdést a közönségtől fogadunk be. Bár elfogult vagyok, van okom azt hinni, hogy szép és érdekes lesz. Mindenkit szeretettel várunk! Itt található az információ, itt pedig a Facebook-oldal.

A beszélgetés általában angol nyelven lesz (néhány fordítással), a verseket pedig magyarul és angolul fel fogjuk olvasni. A dalok vagy angol, vagy magyar nyelven lesznek.

Régóta készülök, de most az utolsó esemény előtti napokon kicsit más a módszerem. Mindig már készen áll, tehát a legfontosabb most a pihenés és a figyelem. Olvasok, hallgatok Pilinszky verseit (beleértve azokat, amelyek nem fognak szerepelni az eseményen), hallgatom a kedvenc zenéjéből (például egy Chopin balladát Szvjatoszláv Richter előadásában), gondolkodok a versekre, amelyekről fogunk beszélni, és a kérdésekre, amelyeket fel fogok tenni. Ezen kívül pihenni, ami lehetséges, mert ma és holnap nincs tanítás az iskolában.

Egy hét múlva az esemény már a múltban lesz. De a felkészülés nemcsak az eseményre vonatkozik, hanem a gondolkodásra és az életre is. Sokat tanultam, sokat tanulok ezekben a csendes időszakokban, és sokkal többet még lehet tanulni.

Szokás szerint

Nemrégiben azt döntöttem, hogy minden nap valamit fogok írni ezen a blogon. Hát, nem sikerült. De miért nem? Mert szoktam írni a másik blogon, ráadásul viszonylag sokat írok a blogokon kívül. Szóval az ötlet szokássá nem vált. De közben természetesebb lett a magyar nyelvem, tehát most sokkal könnyebben írok magyarul, mint néhány hónappal ezelőtt.

De bármi nyelv bonyolult dolog. Vannak már témák, amikről könnyedebben írok magyarul, mint angolul, és fordítva. A téma részben a nyelvtől függ. Vagyis maga a téma csalóka is lehet.

Egyébként most miről írjak? Arról, hogy kicsit beteg vagyok? Hogy otthon maradtam és kicsit élveztem a betegségemet? Igen, a betegség részben is élvezhető (bár messze nem szórakozó), mert az élet szükségből lassabbá és egyszerűbbé válik. Dolgoztam otthonról, de lassan, átgondoltan. De most ez a blogcikk véget ér, mert épp most értesítést kaptam arról, hogy megjelent két versfordításom. Tehát búcsúzok, és remélem, hamarosan folytatódik ez a gondolatmenet.

Idő, amiből kifogy az idő

Hát igen. A hétvége tele volt tevékenységgel. De jó és nyugodt is. Nincs panaszom. Péntek délután dolgoztam a fordítási projektjeimen, este pedig elmentem a Tisza Moziban történő Idea koncertre, amely remek volt. Szombaton és vasárnap reggel zenét hallgattam, néztem egy új és zseniális capsule boy/Platon Karataev/Cz.K. Sebő zenevideót, tovább dolgoztam a projektjeimen, meg írtam egy cikket egy újságra, csellóztam, gondolkodtam. Vasárnap délután találkoztam egy amerikai tanárnővel, aki Cegléden él, sétáltunk mindenhova Szolnokon és gulyást ettünk is.

Most már kezdődik az új hét, amely zsúfolt lesz. Holnap a tanítás után elmegyek Budára egy orvosi időpontra, utána pedig a Cataflamingo koncertre. Kedden újra elmegyek Pestre egy Kertai Csenger eseményre. Szerdán és csütörtökön Szolnokon maradok, pénteken pedig elmegyek Szegedre, hogy hallgassam egy Platon Karataev koncertet a szeretett Grand Caféban. (A Platon Karataev Müpa koncertre sajnos nem tudtam elmenni, tehát duplán hálás vagyok ezért a lehetőségért.)

Az iskolában sok minden is történik: olvassuk a The Glass Menagerie című színdarabot, utópiai projekteket készítünk elő, tervezünk egy Shakespeare fesztivált, nyelvtanról és kultúráról beszélünk.

A tevékenység csak egy rétege annak, ami történik. Sokkal több van. De mégis szép. Ezt nem tehetem örökké, szóval ragyognak a percek.

Reggeli gondolatok

A képet pedig délután készítettem (júliusban), de legyen így. Gondolok a kiejtésre, ami egy hangszer hangjára hasonlít. Néha a magyar kiejtésem nagyon jó, de néha is nagyon rossz lehet. Mi a különbség? Általában ha jól kezdem, akkor jól is folytatódik. De mit kell tennem, ha az első hang hamis? Akkor kell nagyon jól figyelni. Bizonyos helyzetekben lehet újra kezdeni, de ha nem lehet, akkor maga a figyelem újra kezdethet. Amikor egy zenész hamis hangot játszik egy koncerten, általában nem kezdi elölről, hanem a folytatást kezdetként kezeli, szóval minden hang egy kezdet. Nem kell elveszni az egészet egy hiba miatt.

Így lehet is csinálni, ha beszélsz idegen nyelven. Minden szó, minden szótagot egy lehetséges kezdet. Azt nem jelenti, hogy kell minden szó után megállni vagy habozni. Annak ellenére, a folyamatos kezdet folyékonyságot tesz lehetővé.

A következő szintre

Emelnem kell a magyar nyelvem a következő szintre. Annak érdekében megpróbálom valamit írni ezen a blogon minden nap, vagy szinte minden nap. Egy ideig kérlek benneteket, ne javítsátok ki a hibáimat, mert most a főleges célom az, hogy minimális habozással írjak és beszéljek. Később pedig ki lehet javítani őket. De most arra törekszem, hogy nagyobb folyékonyságot érjek el.

Vannak napok, amikor nekem tűnik, hogy egyáltalán nem tudok beszélni. A szavak ügyetlenül kilépnek a szájamból. De azt tudom, hogy főlegesen azért történik, mert nem elég beszélek. A szóbeli nyelv hangszerre hasonlít. Gyakorolni kell. Mivel viszonylag csendes vagyok, angolul is keveset beszélek az óráimon kívül. Ráadásul nem azért ide költöztem, hogy beszéljek angolul a szabad időm alatt. A magyar nyelv lényeges.

Ma elmentem Budára, hogy közönségtagként részt vegyek egy szép irodalmi és zenei eseményen. Vecsei H. Miklós színész és író vezetett beszélgetést Grecsó Krisztiánnal, az interjú részei között pedig Balla Gergő (Platon Karataev) saját dalokat játszott el. Így felmerült egy dialógus a beszélgetés és a zene között. Az esemény a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban zajlott. Nagyon örülök, hogy eljöttem. Utána kicsit beszéltem Rigó Eszterrel (egyetemista, író és volt Vargás diák), amikor visszamentünk metróval Pestre. Onnan visszatértem Szolnokra. Az egész utazás nyolc óráig tartott, de sokkal több volt, mint érdemes. Érdemes is volt, ha létezik az “érdemesség.” Ebben nem vagyok biztos. Az idő eltelik, bármit is teszünk, de néha az intervallumban a lélek és az elme táncolni kezdenek. És így is volt.

Két nagyon várt koncert májusban

Fantasztikus dolog: ebben a hónapban két kedvenc dalszerzőm/zenészem fellép: Szesztay Dávid jövő szerdán, Cz.K. Sebő pedig május 28-án. Azt tervezem és remélem, hogy elmegyek mindkét koncertre.

A két zenész sokkal különbözik egymástól: Szesztay Dávid (Kiscsillag, Santa Diver) hatásai közé tartozik a jazz, a klasszikus, a rock és az a különleges zene, amelyet feleségével, Kézdy Lucával játszik a Santa Diver-ben; Cz.K. Sebő zenéje pedig található valahol a folk, indie rock, és néha country világokban, sok irodalmi hatásokkal is. Mindazonáltal van valami közösük, talán a játékos szomorúság, talán az a dalszerkezetekben való elmélyülés. A zene önmagában mindkét esetben izgalmas, és a szövegek új szintre emelik.

Itt “A szoba”, az egyik kedvenc dalom Szesztay Dávid Iderejtem a ház kulcsát című lemezről, amely márciusban jelent meg. A szöveg így kezdődik:

Képzelted, hogy egyedül fekszel
Képzelted, hogy sohasem kelsz fel
Képzelted, hogy ez a szép ajtó
Sohasem nyílik, sohasem hajszol

És itt az egyik kedvenc Cz.K. Sebő dalom, a The Junction című EP-ről, amelynek a szövegét a szárnyaló, imbolygó dallamával gyakran a fejemben hallom:

Perhaps it feels blue
But I finally percieve myself
Maybe I look blue
But I have nothing to hide
If you befriend Grief, the one who stays is Smile
The hours spent in rue are a main part of your life

Otthon is örömmel óráig hallgatom ezeket a zenészeket, de a koncertekről tudom, hogy a pillanatot soha nem lehet visszakeresni. Nagy ajándék, hogy mehetek.

Eljött a viharos idő

Holnap, amikor haza indultam, láttam a városházát a napsütésben és sötét felhőkben. A vihar már eljött és elment. Láttam a vizes utcákat, az általános csillogást.

De még jobban meglepődtem amikor hazatértem és láttam a csillogó lombozatot a járda mellett. Részben azért szeretem a (nem túl erős) viharos időt. Mert a színek mélyebbé válnak, és úgy tűnik, egy mesében sétálsz. Ráadásul jobban szeretem a fény és a sötétség játéka, mint a kettő közül az egyik önmagában.