Cicáim

IMG_4019

Kedden Sziszit ivartalanították, és amikor hazaértünk, eltűnt a szemem elől. Mindenhol kerestem, és végre találtam meg a párna alatt. De most már jól van: ugrik, játszik. Délután visszamegyünk az állatorvoshoz hogy újra adhass meg antibiotikumot.

Dominót már szeptemberben ivartalanították, és most már nem teljesen cica, hanem nagy, nyugodt (de játékos), gyönyörű macska.

Azt hiszem, nagyon boldogak. Édesek, szeretetteljesek, és közöttük igazi barátság. Csodálatos, hogy együtt megoldják “problémáikat,” például ha játékuk elakadt valahol, és vissza akarják szerezni, vagy ha reggel azt hiszik, hogy fel kell kelnem. És időnként tökéletes szimmetriában és harmóniában ülnek, de barátságuk, mint minden barátság, ennél is többől áll.

Kilátás

IMG_3989

Amikor elkezdtem írni ezt a blogot, lassan és tétován írtam, mivel minden második szót meg kellett keresnem a szótárban. Már gyorsabban írok, de ritkábban. Miért?

Most viszont rendszeresen kell írnom magyarul, mert itthonról tanítok a járvány miatt, és szinte senkivel nem beszélek személyesen az óráim kívül (az óráimon meg angolul beszélek). Igaz, hogy gond nélkül beszélek magyarul, ha megyek a boltba vagy bárhová, esetleg, ha valaki felhív telefonon. De azok a beszélgetések általában rövidek. Hiányzik a hosszantartó beszélgetés, viszont adódik a gyakoribb íráslehetőség. Ráadásul itt bármiről lehet írni: ez nekem többnyire gyakorlat. Akkor most a levelekről és a nyelvről írok.

Tegnap délután kiléptem az utcára, mert meg akartam nézni a frissen hullott leveleket. Rengeteg volt az utcán, a Tisza-parton, a parkban, és úgy tűnt, még senki nem lépett rájuk.

Rövid volt az a pillanat! Mert már sötétedett, és tudtam, hogy másnap már szétmorzsolnak az autók és lépések alatt.

Úgy érzem, valami hasonló történik a nyelvvel. Bármilyen új beszélgetés, olvasás, írás olyan, mint a frissen lehullott levelek a földön. Nem azt akarom mondani, hogy minden hiba szétmorzsolt levél lenne. Az sem baj, hogy ezek a szavak megismételhetetlenek. Minden alkalom más szavakkal, más ötletekkel zajlik.

Az írók ritkán (bár néha) tökéletesen írnak egy pillanat alatt. Viszont jön a tökéletesség hozzuk, ha látják a lehetőségeket, hallják a szavakat és ritmusokat az időn keresztül. Ha nem most, akkor majd. Így is az ember, aki nyelvet tanul. Megtalál valahol a nyelvet: ha nem itt, akkor ott, ha nem most, akkor majd.

Ősszel a nyelv hasonlít a frissen leesett levelekhez, tavasszal pedig a meggyhez. Télen milyen lesz a nyelv? A hóból sokfélét lehet csinálni. Legyen a nyelv hóember, jégszobor, sífelvonó, ritmikus lapát, hóesés alatti álmos csend!

Kijavítottam néhány hibát. (Lehetséges, hogy bevezettem néhány újat.) Köszönöm Jenei Gyulának és Mátyus Böbinek a javításokat! Az egyik hiba érdekes: először “lapokat” írtam “levelek” helyette. Azért azt tettem, mert más nyelveken jó lenne: oroszol a “liszt” szó, franciául “feuille,” angolul “leaf,” stb. jelenthetik “falevelet” és “lapot” is.

Nyelvtanulás (villanella)

A magyar nyelv tőlem ismét elfut.
Futok mögötte, de nem látható
hol sötétít, hol világít az út.

Az utcasarkon kiabál egy kút,
—A szomjúság eltávolítható!
A magyar nyelv tőlem ismét elfut.

Tévedtem, hogy megálltam. Enyhe bút
érzek, de úgy tűnik, nem állandó.
Hol sötétít, hol világít az út.

Futok tovább. Csak most eszembe jut:
az élet olyan, mint egy futó ló.
A magyar nyelv tőlem ismét elfut.

A magyar nyelv maga dombosan fut
és messze villog, mint egy pillangó:
hol sötétít, hol világít az út.

Soha nem fogom el! De gyufát gyújt
az éjszaka, és tüstént fogható
a magyar nyelv. Tőlem ismét elfut.
Hol sötétít, hol világít az út.

Hogyan lehet nyelvet tanulni?

IMG_3154
Az egyik célom az, hogy hetente legalább háromszor írjak erre a blogra. Nem mindig lehetséges, de megpróbálom. Fel kell emelnem a magyar nyelvemet a következő szintre. Hogyan tehetem? A folyamatos beszélgetésen, hallgatáson, figyelmen, olvasáson, íráson keresztül. És az sem az egész. A nyelv tanulása egyfajta keresés. Folyamatosan kell keresni a megértést, a helyes kifejezéseket, az árnyalatokat.

Imádom Beck zenéjét. (Ha nem ismeri, ajánlom ezeket a dalokat először: “Rowboat“, “Where It’s At“, “Hell Yes“, “Paper Tiger“, “Dear Life” és “Saw Lightning“). De neki széles körű dala van (14 lemeze és borzasztó sok külön projekt), és minden lemeze különbözik a másoktól. Érdekes, hogy néhány dalában megpróbál spanyolul beszélni. De tulajdonképpen nem beszél spanyolul. A zene az ő nyelve (és az angol is). Él a zenében, gondol a zenéről, képzeli, keresi a zenét.

Valamilyen módon a matematika, a film, a kosárlabda is nyelvek. Nem viccelek. Őket nyelveknek kísérletileg lehet hívni, mivel mindegyiknek megvan saját szókincse, nyelvtana, szabályai, kifejezései, művészete. Ráadásul bennük lehet folyamatosan keresni új szintet, új szépséget. És lehet örökké tanulni.

De a nyelv a szokásos értelemben külön, mert mindenhonnan jön: a boltokból, a koncertekről, az utcákról, a költőzésről, a drámából, a játékokból, a családokból, a tanulásból, a gyermekkorból, a munkából, a templomokból, az étkezésből, az egész világból, a tudományból, a hírekből. És ezekre a helyekre is visszatér.

A nyelvtanulás hobbi lehet, de ha komolyan szeretne tanulni, akkor ezt a hobbit kell erőteljesen gyakorolni. De általában még többre van szükség. A kis gyerekek könnyen tanulják a nyelveket azért, mert lelkesen élnek, kihívásokba rohannak. A felnőttek általában óvatosabbak. Több határuk van, több habozásuk.  De felnőttként is tanulhat az ember, ha csak bátorrá válik és keresi a nyelvet mindenhol.

Hát, most mennem kell. A következő alkalomig.

Mese egy helyzetről

faceless man

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy helyzet. Minden nap elegáns, fekete öltönyben (fényes mandzsettagombokkal) járt, mert nagyon fontosnak érezte magát. Azért tartotta magát fontosnak, mert mindenki róla beszélt.

– Van egy helyzetem – mondták az emberek. És bár a helyzet senkinek sem tartozott, de nagyon büszke volt rá, hogy emlegették.

Ám ennyi népszerűség nem volt elég neki. Ezért a kapzsi helyzet elolvasott egy csomó könyvet a sikerről. Megértette, hogy akik sikeresek, mindig magasabb szintre emelik a dolgaikat. De hogyan kell azt csinálni?

– Túl elvolt vagyok – mondta csak úgy magának. – És szétszórt is.

Új cipővel akarta orvosolni a problémáját. Az annyira fényes volt, hogy egyből valóságosabbnak érezte magát tőle.

De aztán rájött, hogy a sikeréhez más hiányzik. Mindenki észrevette ugyan őt, de csak külön-külön. Mert mindenkinek más volt a helyzete, így a helyzet nem tudott egyetemessé válni.

– A következő szintem: az egyetemesség! –  kiáltotta. – Az lesz az igazi siker!

Elkezdett egyetemes kapcsolatokat építeni. Eleinte hiábavalóak voltak az erőfeszítései. Bejelentkezett előadónak egy TED-konferencián, de ott azt mondták neki, nem akarnak foglalkozni semmiféle helyzettel. Fel akart szállni egy repülőgépre, ám nem fogadták el az útlevelét.

Később azonban rájött, hogy medvéhez illő türelemmel kell várnia a megfelelő pillanatra. Sokféle helyzet létezik, de egy nap majd eljön a különleges pillanat, egy helyzet, amely egyszerre érint mindenkit. Lustává vált. Várt.

Végre tényleg elérkezett a pillanat! Hirtelen mindenki elkezdett beszélni nemcsak az egyéni helyzetéről, hanem a nagy, egyetemes helyzetről is.

A helyzetünk izgatott lett: – Ez vagyok én! Rólam beszélnek! – kiáltotta. De senki sem hallotta meg.

Úgy döntött, hogy hirdetéssel próbálkozik. Posztereket készített a fényképével és szlogenjével: „Én vagyok a helyzet. Meg az első helyezett!”

Felvette a legelegánsabb öltönyét. Nagy ünneplésre számított. Ehelyett mindenki mindenhol kerülni kezdte a személyes találkozásokat, akár vele, akár mással.

– Mi történik? – kérdezte. De senki sem válaszolt. – Talán nem vagyok elég egyetemes?

– De, eléggé az vagy – mondta egy idős nő. – Ám ez nem jó. Azért lettél egyetemes, mert önző vagy.

Fárasztó volt ebbe belegondolnia, ezért a helyzet úgy döntött, itt az ideje egy pizzának. Keresett egy éttermet.

– Szeretnék egy helyzetpizzát – mondta.

– Elfogyott – válaszolta a pincér. – Ma csak a margarétapizzánk van.

– Rendben, akkor egy margarétát kérek.

Szegény helyzetünknek azonban véletlenül paradicsomos mártás ömlött az öltönyére, így elment keresni egy boltot, hogy vizet vegyen. Vizet persze vásárolhatott volna az étteremben is, de hirtelen nem jutott eszébe.

Amikor a boltos meglátta helyzetet, fel akarta hívta a rendőrséget, de a helyzet ezt suttogta: – Pszt … Csak vizet kérek. Kettőt fizetek.

Aztán a helyzet távozott a boltból, és elkezdte inni a vizet, mert megfeledkezett róla, hogy az öltönye tisztításához vásárolta.

A víz viszont, mivel egyetemes, semlegesítette az ő egyetemességét, és nem csak ő, hanem mindenki megkönnyebbülten sóhajtott fel. Egyetemesen örültek annak, hogy a helyzet egyetemessége megszűnt.

 

(Nagyon köszönöm Jenei Gyulának a szerkesztéseit és megjegyezéseit.)

(A képet itt találtam.)

 

A “lévő” és “való” között való különbség

IMG_2666
Látom a fényt! Megértettem, hogyan működnek a szavak “lévő” és “való.”

“Lévő” általában a hely kifejezésére szolgál. Például:

A könyvtárban megtalálhatod a könyveket.
A honlapon megtalálhatod a könyvtárban lévő könyvek listáját.

Vagy:

Imádom az Ady versét, amely ebben a kötetben található.
Imádom az ebben a kötetben lévő Ady versét.

Vagy:

A naptár Annánál van.
Az Annánál lévő naptár teljesen frissített.

“Való” pedig valami kapcsolatról szolgál. Például:

Jól kommunikáltam az iskolával.
Az iskolával való kommunikáció jó volt.

Vagy:

Nem élhetsz pénz nélkül.
A pénztől való függetlenség lehetetlen.

Vagy:

Annyira furcsa volt a helyzet, hogy kényelmetlenné lettem.
A furcsa helyzettől való kényelmetlenségem nem tartott sokáig.

A magyar nyelvben lévő meglepődéstől való örömöm egyre nagyobbá válik!

Sziszi és Dominó

IMG_2730

Már öt héttel ezelőtt örökbe fogadtam egy cicát, Sziszit. Az eredeti neve Füsti, de Sziszinek hívom azért, mert Erzsébet királynének (Sziszinek) tetszett az álarcos mulatság és verseket írt arról. És úgy tűnik, Sziszi maszkot visel.

IMG_2596

Először gondoltam, hogy csak egy cicát szeretnék. De később rájöttem, hogy barátra van szüksége. Sokat játszok vele, de csak emberként tudok játszani, nem pedig macskaként.

A Mimóza Macskamentő Alapítványtól megtudtam, hogy egy cica (Mézes) gazdit keres, és úgy láttam, hogy milyen édes és aranyos. Kezdtem szeretni őt. Végül úgy döntöttem, hogy őt is fogadom örökbe.

Ma mentem a Mimóza irodába, aláírtam az örökbefogadási állapodást, és Mézest hoztam haza (Melinda és Erika segítségével).

Korábban hittem, hogy Mézesnek 1-2 napot kell maradnia külön szobában, de amint érkeztünk, láttam, hogy Sziszit nem zavart. Akkor kinyitottam a dobozt, Mézes kilépett a szobába, és egész délután és este játszanak.

IMG_2740

Mézesnek második neve lesz Dominó, mivel Sziszi királynő írt egy “A sárga dominó dala” című verset.

Üdvözöljük, Mézes-Dominó. Örülünk, hogy haza jöttél.

IMG_2753

Mi volt ez az épület?

IMG_2573

Amikor először látogattam Vörösmarty utcát, csodálkoztam egy sarkon lévő épületről, ami már üres volt és megromlott. A külső falra festett “Eladó”, tehát már tudtam, hogy nem sokáig túlélni fog. Azt már elképzeltem, hogy lebontják új lakások építésére. Szomorú, mivel gyönyörű volt. Sokszor elképzeltem, mit tennék vele, ha milliomos lennék. Visszaállítanám, aztán múzeummá, kis mozivá, olvasóteremmé vagy koncertteremmé változtatnám.

IMG_1847

Nap mint nap apró változásokat láttam. De nem koncertterem irányába mentek.

IMG_2354

Lassan eltűnt a tető.

Aztán a változások felgyorsultak. Egy nap nagyon sok volt a zaj. Amikor ismét elhaladtam az épület mellett, csak egy halom törmelék volt, néhány falmaradék mellett.

IMG_2572

Sokszor kerestem információkat a régi épületről vagy a lebontásáról, de nem találtam semmit. Csak néhány már nem érvényes jelentkezés arról, hogy “eladó lakóövezeti telek” Kapisztrán Szent János utca 26-nál. De úgy tűnik, ez volt az egyik legrégebbi épület Szolnokon, és sajnálom, hogy nem tudom semmit róla.

Egy mondatra gondolok Bajnai Zsolt “Az eltűnt városháza” című novellájában (az azonos című könyvében): “Ezeknél fontosabb — és erre az évek óta kiröhögött helytörténész építész hívta fel a figyelmet —, hogy Szolnokon hosszú ideje teljesen megszokott volt a hétvégi bontás, a régi épületek eltüntetése, a mindenféle előzetes bejelentés vagy helyszíni tájékoztatás nélküli beruházás.”

A lényeg nem az, hogy az új épület csúnya lesz. Talán így, talán nem. Megértem is, hogy a régi épület nagyon rossz állapotú volt, tehát komoly felújítások nélkül nem maradt volna fenn. És ki tudja? Talán az az épület híres, és a történelme marad. De úgy vélem, mintha mentegetőzném a veszteség érzését.

“Soha nincs rendben semmi…”

IMG_2545

Ma elkezdtem olvasni Márai Sándor Kassai őrjárat című regényét. Általában szótár nélkül olvasok, csak időnként kell keresnem ezt vagy azt a szót. Ily módon lehet elmerülni a nyelvébe. És a nyelve szomorú és zseniális.

Ezt még felírom, hogy emléke maradjon. Valamit meg kell értenem, ezért írom fel. Négy héttel a nap után, mikor a német csapatok bevonultak Párizsba, hazautaztam Kassára. Egy napra mentem csak, nem volt semmi dolgom ott. Most, idő múltával elcsodálkozom, miért is mentem?… Valószínűleg, mert otthontalannak éreztem magam a világban.

És később:

Az ember felrobbantja az idő és tér törvényeit, de aztán rögtön unatkozni kezd, ásít, keresztrejtvényt fejt és édesen elalszik, mint a barokk angyalok, két felhő között.

És később:

Az érzés, hogy “valami nincs rendben”, kényelmetlen, s ugyanakkor ismerős. Soha nincs rendben semmi, a földön sem, miért kívánom hát, hogy rendben legyen, ezerötszáz méter magasan, bezárva e rozoga bádogdobozba, mint a pisztrángok az olajos tartályok közé?

És még később:

S ha valami igazán nyugtalanít, éppen most, egy perccel a kényszerleszállás előtt, nem a félelem, hogy el kell búcsúznom a világtól; inkább a bűntudat, hogy nem végeztem egészen és igazán, s nem fejeztem be munkámat. Valamit még akartam mondani, egy szót, azt a bizonyosat… nem, a világ nem lesz bölcsebb, sem boldogabb, ha kimondom azt a szót, s nem lesz szegényebb, ha lezuhanunk most, és nem mondom ki soha. De én nyugtalanabbul halok meg, ha nem mondhatom el. Mi ez a szó? Az igazság.

Mindez csak az első fejezetében. De már visszajövök ezekhez a részékhez, mert a nyelv bevezet engem az ötletbe, az élménybe. Egyébként a dédnagyapám Kássa közelében élt, és azért is érdekel ez a regény, de ennek sok más oka is van. És a könyv több, mint érdekes.

Minden nap megpróbálok olvasni egy fejezetet. Így az egészet el lehet olvasni nyolc napon belül, sietés nélkül. Nagyon várom a folytatást.

Kis ünnepségek

IMG_2535
Pénteken nagyon örültem, mert végül megérkezett az új tartózkodási engedélyem, és pár órával azután kaptam az új TAJ kártyámat is. Akkor úgy döntöttem, hogy meg kellett ünnepelnem a helyzetet. Először mentem a vásárcsarnokra, ahol vettem egy kiló meggyet. Szerencsére a meggy még elérhető, csak nem mindenhol. Sok gyümölcsöt is vettem meg.

IMG_2534

Utána bringáztam haza és sétáltam a Kis Marcipánba, hogy vegyek fagylaltot. Ez a cukrászda nagyon kellemes és hangulatos. Szeretnék oda menni amilyen gyakran csak lehetséges.

IMG_2538

Tehát a délután tele volt kis és csendes ünnepléssel. Hát, sokan azt mondhatják, hogy az nem ünneplés, hanem csak élvezet. Mi a különbség? Az ünneplés általában formális, tervezett, közös, az élvezet pedig informális, spontán, magányos is lehet. De átfedésben vannak. Vannak alkalmak, amikor informálisan, magányosan élvezel valamit, és úgy érzed, hogy ez a pillanat nem eltűnő, hanem kitűnő. Így az élvezet finoman ünnepléssé válik.

IMG_2294