Két nagyon várt koncert májusban

Fantasztikus dolog: ebben a hónapban két kedvenc dalszerzőm/zenészem fellép: Szesztay Dávid jövő szerdán, Cz.K. Sebő pedig május 28-án. Azt tervezem és remélem, hogy elmegyek mindkét koncertre.

A két zenész sokkal különbözik egymástól: Szesztay Dávid (Kiscsillag, Santa Diver) hatásai közé tartozik a jazz, a klasszikus, a rock és az a különleges zene, amelyet feleségével, Kézdy Lucával játszik a Santa Diver-ben; Cz.K. Sebő zenéje pedig található valahol a folk, indie rock, és néha country világokban, sok irodalmi hatásokkal is. Mindazonáltal van valami közösük, talán a játékos szomorúság, talán az a dalszerkezetekben való elmélyülés. A zene önmagában mindkét esetben izgalmas, és a szövegek új szintre emelik.

Itt “A szoba”, az egyik kedvenc dalom Szesztay Dávid Iderejtem a ház kulcsát című lemezről, amely márciusban jelent meg. A szöveg így kezdődik:

Képzelted, hogy egyedül fekszel
Képzelted, hogy sohasem kelsz fel
Képzelted, hogy ez a szép ajtó
Sohasem nyílik, sohasem hajszol

És itt az egyik kedvenc Cz.K. Sebő dalom, a The Junction című EP-ről, amelynek a szövegét a szárnyaló, imbolygó dallamával gyakran a fejemben hallom:

Perhaps it feels blue
But I finally percieve myself
Maybe I look blue
But I have nothing to hide
If you befriend Grief, the one who stays is Smile
The hours spent in rue are a main part of your life

Otthon is örömmel óráig hallgatom ezeket a zenészeket, de a koncertekről tudom, hogy a pillanatot soha nem lehet visszakeresni. Nagy ajándék, hogy mehetek.

Eljött a viharos idő

Holnap, amikor haza indultam, láttam a városházát a napsütésben és sötét felhőkben. A vihar már eljött és elment. Láttam a vizes utcákat, az általános csillogást.

De még jobban meglepődtem amikor hazatértem és láttam a csillogó lombozatot a járda mellett. Részben azért szeretem a (nem túl erős) viharos időt. Mert a színek mélyebbé válnak, és úgy tűnik, egy mesében sétálsz. Ráadásul jobban szeretem a fény és a sötétség játéka, mint a kettő közül az egyik önmagában.

Az élet visszatérése

A karantén alatt nem jöttem rá teljesen, hogy mennyire hiányzott a mindennapi élet: a koncertek hallgatása, az ismerőseimmel való beszélgetés, az éttermek látogatása, a séták az emberek közül, az emberi hangok, és az iskolai oktatás. Egész nap ülni a számítógép előtt, az nem egészséges, nem jó. De még ha nem egész nap ültünk, az élet része hiányzott. Most visszatér, és a meglepetések töltik a napot.

Persze amint újra normálissá válik ez az élet, elfelejtem, hogy milyen lényeges, és nem szándékosan visszatérek a saját részleges tudatosságba. De ez mindig más és más módon történik: az ember bejön és kijön a világ tudatába és -ból. Vagy egy tekintetben jön be, más tekintetben pedig jön ki.

Szeretem látni, hogy változik a fény a folyosó padlóján. De hány ezer dolgot hagyok figyelmen kívül?

Milyen jó visszatérni

Tegnap visszatértünk az iskolába. Bár kissé furcsa, fantasztikusan jó érzés volt: órákat személyesen tartani, hallani a hangokat, találkozni egymással, érezni az iskolai ritmust. Alaposan különbözik az online oktatástól. Mindenki azt tudja, de még egyszer felfedeztük, amikor összejöttünk.

És nemcsak a boldogságért örülök, hanem néhány kényelmetlen pillanatért is, a kis mindennapi hibákért, a folyamatos emlékeztetések arra, hogy mindannyian tökéletlenek vagyunk. (Az internet is borzasztó tökéletlen, de más módon.)

A tankerület és az igazgatónk azt kérik, hogy ezen a héten türelmesek és rugalmasok legyünk, hogy ne várjuk el egymástól a lehetetlent. Az nekem emberségesnek tűnik. Persze kell tanítani, tanulni, de nem kell pánikba esni a lemaradás miatt. A lényeges az, hogy itt vagyunk. Vagy nem. Vannak, akik betegségük, oltás hiányuk vagy más okuk miatt nem járnak az iskolába. Remélem, hamarosan visszatérhetnek is.

Megoldások

Az egyik kedvenc magyar szavam “megoldás”, aminek kissé más jelentése van, mint az angol nyelvi “solution.” Egy megoldás nagyon praktikus, azaz ha megoldásod van, akkor nem csak látod, hogy meg lehet oldani a problémát, de megoldhatod is. Tehát ma büszkévé váltam, amikor megoldást találtam meg a folyosói szőnyeggel kapcsolódó kérdéshez. Először, amikor költöztem a lakásomba, kerestem folyosói szőnyeget, de nem tudtam a pontos szót (futószőnyeg). Akkor látogattam egy gyönyörű szőnyegboltot, és amikor úgy kiderült, hogy nagyon hosszú és keskeny szőnyeg nincsen, akkor kettőt vásároltam meg. De az nem jól működött, mivel a cicáim gyakran játszottak a szőnyegekkel és mozgatták őket.

Sokkal később rájöttem, hogy a futószőnyegek találhatóak egy bizonyos fajta üzletben, és hogy ilyen üzlet Tószegi úton található. Ma mentem oda és vásároltam egy szép futószőnyeget, amely nem csak megfelelő, hanem nagyon olcsó is, tehát ha később szükségem lesz egy újra, könnyen megszerezhetem. Az volt a mai megoldásom, vagy egyikük.

A séta az üzletig érdekes és érdemes volt, mert néhány régi üzletet és üzemet láttam. Ez a magas épület a többi közül kiemelkedett.

Cicáim

IMG_4019

Kedden Sziszit ivartalanították, és amikor hazaértünk, eltűnt a szemem elől. Mindenhol kerestem, és végre találtam meg a párna alatt. De most már jól van: ugrik, játszik. Délután visszamegyünk az állatorvoshoz hogy újra adhass meg antibiotikumot.

Dominót már szeptemberben ivartalanították, és most már nem teljesen cica, hanem nagy, nyugodt (de játékos), gyönyörű macska.

Azt hiszem, nagyon boldogak. Édesek, szeretetteljesek, és közöttük igazi barátság. Csodálatos, hogy együtt megoldják “problémáikat,” például ha játékuk elakadt valahol, és vissza akarják szerezni, vagy ha reggel azt hiszik, hogy fel kell kelnem. És időnként tökéletes szimmetriában és harmóniában ülnek, de barátságuk, mint minden barátság, ennél is többől áll.

Kilátás

IMG_3989

Amikor elkezdtem írni ezt a blogot, lassan és tétován írtam, mivel minden második szót meg kellett keresnem a szótárban. Már gyorsabban írok, de ritkábban. Miért?

Most viszont rendszeresen kell írnom magyarul, mert itthonról tanítok a járvány miatt, és szinte senkivel nem beszélek személyesen az óráim kívül (az óráimon meg angolul beszélek). Igaz, hogy gond nélkül beszélek magyarul, ha megyek a boltba vagy bárhová, esetleg, ha valaki felhív telefonon. De azok a beszélgetések általában rövidek. Hiányzik a hosszantartó beszélgetés, viszont adódik a gyakoribb íráslehetőség. Ráadásul itt bármiről lehet írni: ez nekem többnyire gyakorlat. Akkor most a levelekről és a nyelvről írok.

Tegnap délután kiléptem az utcára, mert meg akartam nézni a frissen hullott leveleket. Rengeteg volt az utcán, a Tisza-parton, a parkban, és úgy tűnt, még senki nem lépett rájuk.

Rövid volt az a pillanat! Mert már sötétedett, és tudtam, hogy másnap már szétmorzsolnak az autók és lépések alatt.

Úgy érzem, valami hasonló történik a nyelvvel. Bármilyen új beszélgetés, olvasás, írás olyan, mint a frissen lehullott levelek a földön. Nem azt akarom mondani, hogy minden hiba szétmorzsolt levél lenne. Az sem baj, hogy ezek a szavak megismételhetetlenek. Minden alkalom más szavakkal, más ötletekkel zajlik.

Az írók ritkán (bár néha) tökéletesen írnak egy pillanat alatt. Viszont jön a tökéletesség hozzuk, ha látják a lehetőségeket, hallják a szavakat és ritmusokat az időn keresztül. Ha nem most, akkor majd. Így is az ember, aki nyelvet tanul. Megtalál valahol a nyelvet: ha nem itt, akkor ott, ha nem most, akkor majd.

Ősszel a nyelv hasonlít a frissen leesett levelekhez, tavasszal pedig a meggyhez. Télen milyen lesz a nyelv? A hóból sokfélét lehet csinálni. Legyen a nyelv hóember, jégszobor, sífelvonó, ritmikus lapát, hóesés alatti álmos csend!

Kijavítottam néhány hibát. (Lehetséges, hogy bevezettem néhány újat.) Köszönöm Jenei Gyulának és Mátyus Böbinek a javításokat! Az egyik hiba érdekes: először “lapokat” írtam “levelek” helyette. Azért azt tettem, mert más nyelveken jó lenne: oroszol a “liszt” szó, franciául “feuille,” angolul “leaf,” stb. jelenthetik “falevelet” és “lapot” is.

Nyelvtanulás (villanella)

A magyar nyelv tőlem ismét elfut.
Futok mögötte, de nem látható
hol sötétít, hol világít az út.

Az utcasarkon kiabál egy kút,
—A szomjúság eltávolítható!
A magyar nyelv tőlem ismét elfut.

Tévedtem, hogy megálltam. Enyhe bút
érzek, de úgy tűnik, nem állandó.
Hol sötétít, hol világít az út.

Futok tovább. Csak most eszembe jut:
az élet olyan, mint egy futó ló.
A magyar nyelv tőlem ismét elfut.

A magyar nyelv maga dombosan fut
és messze villog, mint egy pillangó:
hol sötétít, hol világít az út.

Soha nem fogom el! De gyufát gyújt
az éjszaka, és tüstént fogható
a magyar nyelv. Tőlem ismét elfut.
Hol sötétít, hol világít az út.

Hogyan lehet nyelvet tanulni?

IMG_3154
Az egyik célom az, hogy hetente legalább háromszor írjak erre a blogra. Nem mindig lehetséges, de megpróbálom. Fel kell emelnem a magyar nyelvemet a következő szintre. Hogyan tehetem? A folyamatos beszélgetésen, hallgatáson, figyelmen, olvasáson, íráson keresztül. És az sem az egész. A nyelv tanulása egyfajta keresés. Folyamatosan kell keresni a megértést, a helyes kifejezéseket, az árnyalatokat.

Imádom Beck zenéjét. (Ha nem ismeri, ajánlom ezeket a dalokat először: “Rowboat“, “Where It’s At“, “Hell Yes“, “Paper Tiger“, “Dear Life” és “Saw Lightning“). De neki széles körű dala van (14 lemeze és borzasztó sok külön projekt), és minden lemeze különbözik a másoktól. Érdekes, hogy néhány dalában megpróbál spanyolul beszélni. De tulajdonképpen nem beszél spanyolul. A zene az ő nyelve (és az angol is). Él a zenében, gondol a zenéről, képzeli, keresi a zenét.

Valamilyen módon a matematika, a film, a kosárlabda is nyelvek. Nem viccelek. Őket nyelveknek kísérletileg lehet hívni, mivel mindegyiknek megvan saját szókincse, nyelvtana, szabályai, kifejezései, művészete. Ráadásul bennük lehet folyamatosan keresni új szintet, új szépséget. És lehet örökké tanulni.

De a nyelv a szokásos értelemben külön, mert mindenhonnan jön: a boltokból, a koncertekről, az utcákról, a költőzésről, a drámából, a játékokból, a családokból, a tanulásból, a gyermekkorból, a munkából, a templomokból, az étkezésből, az egész világból, a tudományból, a hírekből. És ezekre a helyekre is visszatér.

A nyelvtanulás hobbi lehet, de ha komolyan szeretne tanulni, akkor ezt a hobbit kell erőteljesen gyakorolni. De általában még többre van szükség. A kis gyerekek könnyen tanulják a nyelveket azért, mert lelkesen élnek, kihívásokba rohannak. A felnőttek általában óvatosabbak. Több határuk van, több habozásuk.  De felnőttként is tanulhat az ember, ha csak bátorrá válik és keresi a nyelvet mindenhol.

Hát, most mennem kell. A következő alkalomig.

Mese egy helyzetről

faceless man

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy helyzet. Minden nap elegáns, fekete öltönyben (fényes mandzsettagombokkal) járt, mert nagyon fontosnak érezte magát. Azért tartotta magát fontosnak, mert mindenki róla beszélt.

– Van egy helyzetem – mondták az emberek. És bár a helyzet senkinek sem tartozott, de nagyon büszke volt rá, hogy emlegették.

Ám ennyi népszerűség nem volt elég neki. Ezért a kapzsi helyzet elolvasott egy csomó könyvet a sikerről. Megértette, hogy akik sikeresek, mindig magasabb szintre emelik a dolgaikat. De hogyan kell azt csinálni?

– Túl elvolt vagyok – mondta csak úgy magának. – És szétszórt is.

Új cipővel akarta orvosolni a problémáját. Az annyira fényes volt, hogy egyből valóságosabbnak érezte magát tőle.

De aztán rájött, hogy a sikeréhez más hiányzik. Mindenki észrevette ugyan őt, de csak külön-külön. Mert mindenkinek más volt a helyzete, így a helyzet nem tudott egyetemessé válni.

– A következő szintem: az egyetemesség! –  kiáltotta. – Az lesz az igazi siker!

Elkezdett egyetemes kapcsolatokat építeni. Eleinte hiábavalóak voltak az erőfeszítései. Bejelentkezett előadónak egy TED-konferencián, de ott azt mondták neki, nem akarnak foglalkozni semmiféle helyzettel. Fel akart szállni egy repülőgépre, ám nem fogadták el az útlevelét.

Később azonban rájött, hogy medvéhez illő türelemmel kell várnia a megfelelő pillanatra. Sokféle helyzet létezik, de egy nap majd eljön a különleges pillanat, egy helyzet, amely egyszerre érint mindenkit. Lustává vált. Várt.

Végre tényleg elérkezett a pillanat! Hirtelen mindenki elkezdett beszélni nemcsak az egyéni helyzetéről, hanem a nagy, egyetemes helyzetről is.

A helyzetünk izgatott lett: – Ez vagyok én! Rólam beszélnek! – kiáltotta. De senki sem hallotta meg.

Úgy döntött, hogy hirdetéssel próbálkozik. Posztereket készített a fényképével és szlogenjével: „Én vagyok a helyzet. Meg az első helyezett!”

Felvette a legelegánsabb öltönyét. Nagy ünneplésre számított. Ehelyett mindenki mindenhol kerülni kezdte a személyes találkozásokat, akár vele, akár mással.

– Mi történik? – kérdezte. De senki sem válaszolt. – Talán nem vagyok elég egyetemes?

– De, eléggé az vagy – mondta egy idős nő. – Ám ez nem jó. Azért lettél egyetemes, mert önző vagy.

Fárasztó volt ebbe belegondolnia, ezért a helyzet úgy döntött, itt az ideje egy pizzának. Keresett egy éttermet.

– Szeretnék egy helyzetpizzát – mondta.

– Elfogyott – válaszolta a pincér. – Ma csak a margarétapizzánk van.

– Rendben, akkor egy margarétát kérek.

Szegény helyzetünknek azonban véletlenül paradicsomos mártás ömlött az öltönyére, így elment keresni egy boltot, hogy vizet vegyen. Vizet persze vásárolhatott volna az étteremben is, de hirtelen nem jutott eszébe.

Amikor a boltos meglátta helyzetet, fel akarta hívta a rendőrséget, de a helyzet ezt suttogta: – Pszt … Csak vizet kérek. Kettőt fizetek.

Aztán a helyzet távozott a boltból, és elkezdte inni a vizet, mert megfeledkezett róla, hogy az öltönye tisztításához vásárolta.

A víz viszont, mivel egyetemes, semlegesítette az ő egyetemességét, és nem csak ő, hanem mindenki megkönnyebbülten sóhajtott fel. Egyetemesen örültek annak, hogy a helyzet egyetemessége megszűnt.

 

(Nagyon köszönöm Jenei Gyulának a szerkesztéseit és megjegyezéseit.)

(A képet itt találtam.)