Az emberek gyakran azt mondják nekem, hogy a magyar nyelv nagyon, nagyon nehéz. De minden nyelv saját módon nehéz. Amikor hibát teszek magyarul, ez nem azért, mert a nyelv különösen nehéz (vagy túl nehéz nekem), hanem azért, mert hibákat kell tennem, hogy megtanuljam. Folytatnom kell (és akarok) magyar nyelvvel hiba után is, mint egy macska, aki marad a folyó mellett még miután leteszi a lábát a hóba.
hó és eső (haiku)
kint esik a hó
otthon a téli eső
olvasása szép
A sikertelen ötlet nem feltétlenül rossz
Ma reggel vonattal mentem Záhonyba, és elhoztam a kerékpáromat. Azt hittem, kerékpározhatok Ukrajnába és Szlovákiába. Mint kiderült, lehetlen volt. Ukrajnába vonattal vagy autóval lehetett menni, de nem kerékpárral. Szlovákia esetében oda lehet kerékpározni, de először a Tisza folyón kell átkelnie, de nem találtam hidat. Ehelyett találtam a Györöcske falutja, amely közel állt (földrajzilag) az eredeti tervhez.
Amikor reggel Záhonyba utaztam, keveset láttam, mert vastag köd volt. Visszatérve azonban láthattam Törökszentmiklós, és ez gazdagította a napot.
Tehát nem hívnám ezt a napot nagy sikernek, de ez sem volt rossz. És ez az új év kívánságom: olyan dolgokat engedélyezésni, amelyek nem mindig hirdetnek sikereket, de még mindig jóak. Boldog új évet mindenkinek!
A vastag ködben
A macskámnak nem nehéz, hogy otthont csináljon magának bárhol, és ott éljen nagy kényelemben. Egy személy számára ez nehézebb vagy lassúbb, de idővel történik, az évszakok ismétlésével. A kezdetektől viszonylag kényelmesen éreztem magam itt, bizonyos szempontból, de az otthoni érzés most a tél megismétlésével jön. Ez a dolgok elismerése a vastag ködben.
Leeső fény
Ebben a fényképen még a fény is hullik. A fotót a lakóházam előtt vettem. Nesze nektek, Szolnok-kételkedők! Persze viccelek; a szkepticizmus remek dolog, ha lehetővé teszi az ilyen lehetőségeket. Van egyfajta szkepticizmus, amely nem kell kizárnia a valóság bármely részét, beleértve a leeső fényt is.
A macska, aki kiáltott “Miért?”
Kora reggel volt egy álmom, legalább részben magyarul. Egy rész történt a rétben. Kerestem a macskámat Minnaloushe, de nem találtam. Minnaloushe barátja, egy cica, szomorú hogy Minnaloushe nincs, kiáltott (magyarul) “Miért, miért?” Csak amikor felébredtem, rájöttem, hogy habár a macskák nem beszélnek magyarul (vagy angolul sem), van egy hasonlóság “miért?” és “meow” (“miákol” angolul) között. Néha úgy tűnik, hogy az álmok egy szóból alkothatók: az elme gyorsan egy történet a szó körül megalkot, hátrafelé és előre, és majd időben átrendezi (vagy nem). Az álom más részein könyveket kerestem, de nem kérdeztem miért.
Áprilisban vettem fel a fényképet valahol Vajdácska és Sárospatak között.
Egy macska pillanata
Egy másodperc múlva ez a fénykép már nem lehető lenne. Amint Minnaloushe rájön, hogy ránézek, ő maga felé rohanva jön. Ebben a képen nyugodtnak és kicsit álmodozónak tűnik, és talán ő is, de egy pillanat múlva a mozgás átveszi.
A macskámat Minnaloushe-nak neveztem a Yeats vers es színdarab “A macska és a hold” tiszteletére. László Noémi szép magyar fordítását találtam. Ez a vers középső része a színdarabban (az Első Muzsikus három részre énekel):
ELSŐ MUZSIKUS (énekel)
Minnaloushe szalad a fűben.
Kecsesen lendül a láb.
Táncolsz hát, Minnaloushe, táncolsz?
Ki megleli jó rokonát,
Mihez is kezdene máshoz?
Egyszer majd belefárad
A bókolásba a hold is,
Új táncra kedve támad.
De mint Minnaloushe, hirtelen futtatnom kell.
