Idő, amiből kifogy az idő

Hát igen. A hétvége tele volt tevékenységgel. De jó és nyugodt is. Nincs panaszom. Péntek délután dolgoztam a fordítási projektjeimen, este pedig elmentem a Tisza Moziban történő Idea koncertre, amely remek volt. Szombaton és vasárnap reggel zenét hallgattam, néztem egy új és zseniális capsule boy/Platon Karataev/Cz.K. Sebő zenevideót, tovább dolgoztam a projektjeimen, meg írtam egy cikket egy újságra, csellóztam, gondolkodtam. Vasárnap délután találkoztam egy amerikai tanárnővel, aki Cegléden él, sétáltunk mindenhova Szolnokon és gulyást ettünk is.

Most már kezdődik az új hét, amely zsúfolt lesz. Holnap a tanítás után elmegyek Budára egy orvosi időpontra, utána pedig a Cataflamingo koncertre. Kedden újra elmegyek Pestre egy Kertai Csenger eseményre. Szerdán és csütörtökön Szolnokon maradok, pénteken pedig elmegyek Szegedre, hogy hallgassam egy Platon Karataev koncertet a szeretett Grand Caféban. (A Platon Karataev Müpa koncertre sajnos nem tudtam elmenni, tehát duplán hálás vagyok ezért a lehetőségért.)

Az iskolában sok minden is történik: olvassuk a The Glass Menagerie című színdarabot, utópiai projekteket készítünk elő, tervezünk egy Shakespeare fesztivált, nyelvtanról és kultúráról beszélünk.

A tevékenység csak egy rétege annak, ami történik. Sokkal több van. De mégis szép. Ezt nem tehetem örökké, szóval ragyognak a percek.

Reggeli gondolatok

A képet pedig délután készítettem (júliusban), de legyen így. Gondolok a kiejtésre, ami egy hangszer hangjára hasonlít. Néha a magyar kiejtésem nagyon jó, de néha is nagyon rossz lehet. Mi a különbség? Általában ha jól kezdem, akkor jól is folytatódik. De mit kell tennem, ha az első hang hamis? Akkor kell nagyon jól figyelni. Bizonyos helyzetekben lehet újra kezdeni, de ha nem lehet, akkor maga a figyelem újra kezdethet. Amikor egy zenész hamis hangot játszik egy koncerten, általában nem kezdi elölről, hanem a folytatást kezdetként kezeli, szóval minden hang egy kezdet. Nem kell elveszni az egészet egy hiba miatt.

Így lehet is csinálni, ha beszélsz idegen nyelven. Minden szó, minden szótagot egy lehetséges kezdet. Azt nem jelenti, hogy kell minden szó után megállni vagy habozni. Annak ellenére, a folyamatos kezdet folyékonyságot tesz lehetővé.

A következő szintre

Emelnem kell a magyar nyelvem a következő szintre. Annak érdekében megpróbálom valamit írni ezen a blogon minden nap, vagy szinte minden nap. Egy ideig kérlek benneteket, ne javítsátok ki a hibáimat, mert most a főleges célom az, hogy minimális habozással írjak és beszéljek. Később pedig ki lehet javítani őket. De most arra törekszem, hogy nagyobb folyékonyságot érjek el.

Vannak napok, amikor nekem tűnik, hogy egyáltalán nem tudok beszélni. A szavak ügyetlenül kilépnek a szájamból. De azt tudom, hogy főlegesen azért történik, mert nem elég beszélek. A szóbeli nyelv hangszerre hasonlít. Gyakorolni kell. Mivel viszonylag csendes vagyok, angolul is keveset beszélek az óráimon kívül. Ráadásul nem azért ide költöztem, hogy beszéljek angolul a szabad időm alatt. A magyar nyelv lényeges.

Ma elmentem Budára, hogy közönségtagként részt vegyek egy szép irodalmi és zenei eseményen. Vecsei H. Miklós színész és író vezetett beszélgetést Grecsó Krisztiánnal, az interjú részei között pedig Balla Gergő (Platon Karataev) saját dalokat játszott el. Így felmerült egy dialógus a beszélgetés és a zene között. Az esemény a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban zajlott. Nagyon örülök, hogy eljöttem. Utána kicsit beszéltem Rigó Eszterrel (egyetemista, író és volt Vargás diák), amikor visszamentünk metróval Pestre. Onnan visszatértem Szolnokra. Az egész utazás nyolc óráig tartott, de sokkal több volt, mint érdemes. Érdemes is volt, ha létezik az “érdemesség.” Ebben nem vagyok biztos. Az idő eltelik, bármit is teszünk, de néha az intervallumban a lélek és az elme táncolni kezdenek. És így is volt.

Két nagyon várt koncert májusban

Fantasztikus dolog: ebben a hónapban két kedvenc dalszerzőm/zenészem fellép: Szesztay Dávid jövő szerdán, Cz.K. Sebő pedig május 28-án. Azt tervezem és remélem, hogy elmegyek mindkét koncertre.

A két zenész sokkal különbözik egymástól: Szesztay Dávid (Kiscsillag, Santa Diver) hatásai közé tartozik a jazz, a klasszikus, a rock és az a különleges zene, amelyet feleségével, Kézdy Lucával játszik a Santa Diver-ben; Cz.K. Sebő zenéje pedig található valahol a folk, indie rock, és néha country világokban, sok irodalmi hatásokkal is. Mindazonáltal van valami közösük, talán a játékos szomorúság, talán az a dalszerkezetekben való elmélyülés. A zene önmagában mindkét esetben izgalmas, és a szövegek új szintre emelik.

Itt “A szoba”, az egyik kedvenc dalom Szesztay Dávid Iderejtem a ház kulcsát című lemezről, amely márciusban jelent meg. A szöveg így kezdődik:

Képzelted, hogy egyedül fekszel
Képzelted, hogy sohasem kelsz fel
Képzelted, hogy ez a szép ajtó
Sohasem nyílik, sohasem hajszol

És itt az egyik kedvenc Cz.K. Sebő dalom, a The Junction című EP-ről, amelynek a szövegét a szárnyaló, imbolygó dallamával gyakran a fejemben hallom:

Perhaps it feels blue
But I finally percieve myself
Maybe I look blue
But I have nothing to hide
If you befriend Grief, the one who stays is Smile
The hours spent in rue are a main part of your life

Otthon is örömmel óráig hallgatom ezeket a zenészeket, de a koncertekről tudom, hogy a pillanatot soha nem lehet visszakeresni. Nagy ajándék, hogy mehetek.

Eljött a viharos idő

Holnap, amikor haza indultam, láttam a városházát a napsütésben és sötét felhőkben. A vihar már eljött és elment. Láttam a vizes utcákat, az általános csillogást.

De még jobban meglepődtem amikor hazatértem és láttam a csillogó lombozatot a járda mellett. Részben azért szeretem a (nem túl erős) viharos időt. Mert a színek mélyebbé válnak, és úgy tűnik, egy mesében sétálsz. Ráadásul jobban szeretem a fény és a sötétség játéka, mint a kettő közül az egyik önmagában.

Az élet visszatérése

A karantén alatt nem jöttem rá teljesen, hogy mennyire hiányzott a mindennapi élet: a koncertek hallgatása, az ismerőseimmel való beszélgetés, az éttermek látogatása, a séták az emberek közül, az emberi hangok, és az iskolai oktatás. Egész nap ülni a számítógép előtt, az nem egészséges, nem jó. De még ha nem egész nap ültünk, az élet része hiányzott. Most visszatér, és a meglepetések töltik a napot.

Persze amint újra normálissá válik ez az élet, elfelejtem, hogy milyen lényeges, és nem szándékosan visszatérek a saját részleges tudatosságba. De ez mindig más és más módon történik: az ember bejön és kijön a világ tudatába és -ból. Vagy egy tekintetben jön be, más tekintetben pedig jön ki.

Szeretem látni, hogy változik a fény a folyosó padlóján. De hány ezer dolgot hagyok figyelmen kívül?

Milyen jó visszatérni

Tegnap visszatértünk az iskolába. Bár kissé furcsa, fantasztikusan jó érzés volt: órákat személyesen tartani, hallani a hangokat, találkozni egymással, érezni az iskolai ritmust. Alaposan különbözik az online oktatástól. Mindenki azt tudja, de még egyszer felfedeztük, amikor összejöttünk.

És nemcsak a boldogságért örülök, hanem néhány kényelmetlen pillanatért is, a kis mindennapi hibákért, a folyamatos emlékeztetések arra, hogy mindannyian tökéletlenek vagyunk. (Az internet is borzasztó tökéletlen, de más módon.)

A tankerület és az igazgatónk azt kérik, hogy ezen a héten türelmesek és rugalmasok legyünk, hogy ne várjuk el egymástól a lehetetlent. Az nekem emberségesnek tűnik. Persze kell tanítani, tanulni, de nem kell pánikba esni a lemaradás miatt. A lényeges az, hogy itt vagyunk. Vagy nem. Vannak, akik betegségük, oltás hiányuk vagy más okuk miatt nem járnak az iskolába. Remélem, hamarosan visszatérhetnek is.

Megoldások

Az egyik kedvenc magyar szavam “megoldás”, aminek kissé más jelentése van, mint az angol nyelvi “solution.” Egy megoldás nagyon praktikus, azaz ha megoldásod van, akkor nem csak látod, hogy meg lehet oldani a problémát, de megoldhatod is. Tehát ma büszkévé váltam, amikor megoldást találtam meg a folyosói szőnyeggel kapcsolódó kérdéshez. Először, amikor költöztem a lakásomba, kerestem folyosói szőnyeget, de nem tudtam a pontos szót (futószőnyeg). Akkor látogattam egy gyönyörű szőnyegboltot, és amikor úgy kiderült, hogy nagyon hosszú és keskeny szőnyeg nincsen, akkor kettőt vásároltam meg. De az nem jól működött, mivel a cicáim gyakran játszottak a szőnyegekkel és mozgatták őket.

Sokkal később rájöttem, hogy a futószőnyegek találhatóak egy bizonyos fajta üzletben, és hogy ilyen üzlet Tószegi úton található. Ma mentem oda és vásároltam egy szép futószőnyeget, amely nem csak megfelelő, hanem nagyon olcsó is, tehát ha később szükségem lesz egy újra, könnyen megszerezhetem. Az volt a mai megoldásom, vagy egyikük.

A séta az üzletig érdekes és érdemes volt, mert néhány régi üzletet és üzemet láttam. Ez a magas épület a többi közül kiemelkedett.

Cicáim

Kedden Sziszit ivartalanították, és amikor hazaértünk, eltűnt a szemem elől. Mindenhol kerestem, és végre találtam meg a párna alatt. De most már jól van: ugrik, játszik. Délután visszamegyünk az állatorvoshoz hogy újra adhass meg antibiotikumot.

Dominót már szeptemberben ivartalanították, és most már nem teljesen cica, hanem nagy, nyugodt (de játékos), gyönyörű macska.

Azt hiszem, nagyon boldogak. Édesek, szeretetteljesek, és közöttük igazi barátság. Csodálatos, hogy együtt megoldják “problémáikat,” például ha játékuk elakadt valahol, és vissza akarják szerezni, vagy ha reggel azt hiszik, hogy fel kell kelnem. És időnként tökéletes szimmetriában és harmóniában ülnek, de barátságuk, mint minden barátság, ennél is többől áll.

Kilátás

Amikor elkezdtem írni ezt a blogot, lassan és tétován írtam, mivel minden második szót meg kellett keresnem a szótárban. Már gyorsabban írok, de ritkábban. Miért?

Most viszont rendszeresen kell írnom magyarul, mert itthonról tanítok a járvány miatt, és szinte senkivel nem beszélek személyesen az óráim kívül (az óráimon meg angolul beszélek). Igaz, hogy gond nélkül beszélek magyarul, ha megyek a boltba vagy bárhová, esetleg, ha valaki felhív telefonon. De azok a beszélgetések általában rövidek. Hiányzik a hosszantartó beszélgetés, viszont adódik a gyakoribb íráslehetőség. Ráadásul itt bármiről lehet írni: ez nekem többnyire gyakorlat. Akkor most a levelekről és a nyelvről írok.

Tegnap délután kiléptem az utcára, mert meg akartam nézni a frissen hullott leveleket. Rengeteg volt az utcán, a Tisza-parton, a parkban, és úgy tűnt, még senki nem lépett rájuk.

• 

• 

• 

Rövid volt az a pillanat! Mert már sötétedett, és tudtam, hogy másnap már szétmorzsolnak az autók és lépések alatt.

Úgy érzem, valami hasonló történik a nyelvvel. Bármilyen új beszélgetés, olvasás, írás olyan, mint a frissen lehullott levelek a földön. Nem azt akarom mondani, hogy minden hiba szétmorzsolt levél lenne. Az sem baj, hogy ezek a szavak megismételhetetlenek. Minden alkalom más szavakkal, más ötletekkel zajlik.

Az írók ritkán (bár néha) tökéletesen írnak egy pillanat alatt. Viszont jön a tökéletesség hozzuk, ha látják a lehetőségeket, hallják a szavakat és ritmusokat az időn keresztül. Ha nem most, akkor majd. Így is az ember, aki nyelvet tanul. Megtalál valahol a nyelvet: ha nem itt, akkor ott, ha nem most, akkor majd.

Ősszel a nyelv hasonlít a frissen leesett levelekhez, tavasszal pedig a meggyhez. Télen milyen lesz a nyelv? A hóból sokfélét lehet csinálni. Legyen a nyelv hóember, jégszobor, sífelvonó, ritmikus lapát, hóesés alatti álmos csend!

Kijavítottam néhány hibát. (Lehetséges, hogy bevezettem néhány újat.) Köszönöm Jenei Gyulának és Mátyus Böbinek a javításokat! Az egyik hiba érdekes: először “lapokat” írtam “levelek” helyette. Azért azt tettem, mert más nyelveken jó lenne: oroszol a “liszt” szó, franciául “feuille,” angolul “leaf,” stb. jelenthetik “falevelet” és “lapot” is.