Levelek és húrok

IMG_7572

Az első levelek megjelentek a fűzfákon, félénk (de mégis bátor) zöld színben. A bátorság gyakran félénknek tűnik; míg a levélnek valóban nincs bátorsága vagy félelme sem, még mindig emlékeztethet egy személyre mindkettőt.

Első alkalommal Magyarországon, a pesti Darius Music-on hoztam hangot a cselló húrokból, és aztán hoztam a csellót haza. Ez az első alkalom, hogy magamnak vásároltam egy csellót, így nagyszerű pillanat volt az életemben. Az utolsó csellóm, amelyet New Yorkban tárolnak, a szüleim vásárolták meg, amikor 14 éves voltam. Csodálatos ajándék volt, de a következő években nem éreztem úgy, hogy teljesen enyém lenne. Úgy tűnt, a csellójátékom is valaki másnak tartott. Természetesen ez mindenesetre némileg igaz; dolgunk és cselekedeteink nem teljesen tartoznak hozzánk. Az “ez az enyém” kifejezés egy kicsit hamis. Hát mégis jó, ha saját hangszere van. És ami még fontosabb, most itt játszhatom a csellót.

IMG_7577

“Zsugorodik a zsugori idő”

IMG_7476
Egy félóra múlva két napig Amerikába megyek: könyvbemutatót fogok tartani, és részt veszek egy rádióinterjún, és meglátom néhány barátot és családot, és megyek a zsinagógába, ahol részt veszek a Tóra felolvasásában. Az utazás nagyon rövid, de érdekes is, mert valóban látogatás lesz, nem pedig visszatérés. Az emberek megkérdeznek engem, mint gyakran kérdezik: “Hogyan élhetsz egy ilyen autoritárius országban?” És akkor elmagyarázom, hogy Orbán nem egyenértékű Magyarországgal, hogy Magyarország sokkal több, mint Orbán. Nehéz megmagyarázni egy országot, különösen akkor, ha nem éltél ott sokáig. De ezt (“sokkal több”-et) tudom bizonyítani. Csakúgy, mint egy példát, Várady Szabolcs villanellát adok nekik:

A szélirány szerinted kedvező?
A szélirány nem érdekes szerintem.
Zsugorodik a zsugori idő.

Úgy képzeled, van benned még erő?
Legalábbis jó lenne benne hinnem.
A szélirány szerintem kedvező.

Ha majd idézik, tudják még: ez ő?
Fordul olyan bizonytalanra minden.
Zsugorodik a zsugori idő.

A huzattól, szemed hogy nedvező?
Ajtón, ablakon átfúj, zúgva kinn, benn
a szél. Irány? Szerinte kedvező.

S ha nem lesz többé hosszú ó meg ő?
Előbb-utóbb amúgy se, még rövid sem!
Zsugorodik a zsugori idő.

Kívül tágasabb. Belül csak a bő!
De merre mégis? Se gatyám, se ingem.
A szélirány szerinted kedvező?
Zsugorodik a zsugori idő.

 

Búcsú egy fától

img_7388

Ma kivágták az én kedvenc fát a Zagyva folyó mellett. Nehéz látni a képen, hogy milyen nagy és fenséges volt. Most darabokra tört. Tavaly sok képet vettem, de azt hittem, több lenne. Még az aranya is tartósnak tűnt.

may 2018

A fenti írása után, megnéztem a képeket, és lassan sétáltam a Zagyva folyó mellett, és rájöttem, hogy a képek két különböző fát mutatnak. Az egyik fa még mindig él (de télen kisebbnek tűnik, mint más évszakokban). A másikat, ami nagyobb és közelebb az iskolához, kivágták. Emlékszem a kerékpározásra ágai és levelei alatt.

img_5651img_7398

Hála a taxisnak

img_7328
Tegnap, az iskola után, Debrecenbe mentem, hogy meghallgassam felolvasásakat és beszélgetést a halálról. Ebben az eseményen, melyet az Alföld irodalmi folyóirat tart, Áfra János szerkesztő beszélgetést folytatott Grecsó Krisztián író-költővel, Jenei Gyula költővel és Mészáros Márton irodalomtörténésszel, aki és olvastak az irodalmi műveikből. Sok gondolataim vannak az eseményről, ami fontos és megható volt. Hamarosan írok róla, talán angolul. De most szeretném írni (röviden) az utazásról.

Mentem kerékpárral a vasútállomásra. A vonaton ültem egy kabinban. Egy idős nő, egy hagyományos színes kendővel a feje körül, bejött és ült. Elkezdett beszélni velem. Amikor rájött, hogy a magyar nem anyanyelvem, kezdett beszélni a nyelvekről. (Az orosz és német nyelvet tanulmányozta az iskolában.) Aztán beszéltünk a költészetről. Elmesélte, hogy mikor emlékezett egy versre, de nem a szerzőre, úgyhogy megkereste interneten, és úgy találta, hogy a szerző Vörösmarty Mihály. A beszélgetés végére úgy éreztem, hogy aláltam egy új barátot, de nem tanultam meg a nevét.

Aztán felvettem a taxit a MODEM-be. Ez volt az első alkalom Debrecenben. A taxis először nem tudta, hol volt az épület, de aztán rájött, hogy más néven ismeri. De amikor megérkeztünk, láttam, hogy nincs elég pénzem (miután megadta neki az összes készpénzt, 150 forintra még szükségem volt). Nem volt idő az ATM-re. Mondtam “Elnézést,” és válaszolt, majdnem sírva: „Elnézést? Elnézést? Rendben van, csak menj.” Nagyon sajnálom, és utána, amikor visszatértem a vasútállomásra, megpróbáltam megtalálni, hogy adjam neki a fennmaradó pénzt és egy tippet. De sehol se volt. Ezért csak megköszönhetem a taxist, aki megbocsátott nekem, hogy nincs elég pénzem, és lehetővé tette számomra, hogy az eseményre menjek.

Három perc

img_7321

Ma délután, amikor mentem kerékparral a Spar-ba, láttam a naplementét és azt gondoltam, hogy job lenne először kitérni és odamenni a Tiszavirág hídra. Azt tettem meg. Három perccel később megérkeztem a hídon. A nap már alacsonyabb volt, de még mindig színeket dobott az égbe.

img_7323

Egy férfi ott állt a hídra, a saját kerékpárja mellett, és fényképeket készített az égről és a vízről. “Csodás,” mondta nekem. Aztán elmagyarázta, hogy három percig állt ott, és hogy az ég először tele volt színnel. Megmutatta az egyik korábbi képet. Feleltem neki, hogy mentem a Spar-ba, de láttam pedig az eget és megfordultam, hogy a hídra menjek. Aztán nyilván rájött, hogy a magyarom kissé megtört. De akkor jött a nagyobb felismerés: hogy mégis beszélgettünk egymással–szinte ugyanazról a dologról.

img_7324

Nehéz a magyar nyelv?

img_7310
Az emberek gyakran azt mondják nekem, hogy a magyar nyelv nagyon, nagyon nehéz. De minden nyelv saját módon nehéz. Amikor hibát teszek magyarul, ez nem azért, mert a nyelv különösen nehéz (vagy túl nehéz nekem), hanem azért, mert hibákat kell tennem, hogy megtanuljam. Folytatnom kell (és akarok) magyar nyelvvel hiba után is, mint egy macska, aki marad a folyó mellett még miután leteszi a lábát a hóba.