Nyíltnap volt tegnap a Varga Katalin Gimnáziumban. Az első órában, a civilizációs tanítás előtt (ami csak a második órában kezdődött), kérdezett egy vendégtanuló: Mi a kedvenc magyar szó? Válaszoltam spontánul: “elviselhető.” De ez nem teljesen pontos. Vannak olyan magyar szavak, amelyeket szeretem a tömörségeik miatt, ahogyan szeretnék egy rügyet vagy téglát: gép, kép, nép, rét, hét, nap, lap, fő, fa, nyír, nyár, tüz, ló, szó, egy, hegy, hély, tél, fél, etc. Aztán vannak olyan szavak, amelyek úgy tűnnek, mint az épitkezés vagy a kibontakozás: tapasztalatlanság, egészségedre, szemfényvesztös, kibékíthetetlen, szappanbuborékszivárvány, lépcsőfödémnyílás, kötelességtudóan, nagyrabecsülés, emlékezőgtehetség, és végtelen mások, mivel új szavakat is fel lehet építeni, például: megvalósíthatatlankirakójátékfáradtság, megkülönböztethetőségkiegyensúlyozatlanság. A szépség azonban nem olyan hosszú szavakban található meg, amelyeket könnyű létrehozni, hanem valamiben, amit sokkal nehezebb elérni, talán a szavak életének érzésében. Egy újonc szavakkal játszhat, és ez jó, de évekbe telik, hogy igazságot szolgáltassa nekik.
Könyvesbolthét
Az elmúlt három hétben elfoglalt voltam. Ez az első teljes napom otthon október 22-e óta. Nem lesz nekem egy egész hétvég december 29-ig, mivel lesz szombat munkanap (még kettő 2018-ben) vagy utazás Budapestre. De szinte minden a jó dolgok miatt van. Még a szombat munkanap is, amit nem teszem, valami jóat tartalmaz, nemcsak azért, mert viszonylag nyugodt és rövid, hanem mert van valami érdekes és teremtő az ellenszenvben. (Ez nem igazolja ezeket a dolgokat; csak adja nekem egy módot rájuk nézni. Örülök, hogy 2019-ben kevesebb “szombati munkanap” lesz.)
Beszélve a tetszésekről és nemtetszésekről, szeretem a könyvesboltban tölteni időt, különösen azért, mert lehet találni érdekes könyveket, unalmas könyveket, vicces könyveket, szomorú könyveket, bonyolult könyveket, könyveket, amelyeket most akarsz olvasni, könyveket, amelyeket később meg akarsz olvasni, és könyveket, amelyeket soha nem akarsz olvasni. És ha az bolti eladó lehetővé teszi számodra időt, sok szöget találsz, és néha követed az egyiket egy könyvbe, és rövid időre elfelejted az időt.
Az elmúlt hétben négy könyvesboltba jártam: a boltba Libri (amely jó könyveket kínál, de kevésebb hívogató hely nekem, mint a többiek); a Szkítia-Avantgard könyvesbolt és antikváriumba, amely a könyvemet tartja (ez a kedvenc könyvesboltom Szolnokon — a Bedő Antikváriumát is szeretem, nemcsak a könyvekért, hanem a zenéért is); a budapesti boltba Massolit Books, ahol egy hét múlva lesz a könyvem bemutatója, és a budapesti Írók Boltjába, ahol felmásztam egy létrát, és ahol, ha belenézel az ablakon, láthatod az Eső irodalmi lapot. Volt egy ötödik is, nem könyvesbolt, hanem közvetlenül a Fekete Vince költőtől könyvesvásárlás: a könyvbemutatója Varga Katalin Gimnáziumban után, megvettem az új verskönyvet, Szárnyvonal. Ez az elmúlt hét csak egy törtrésze, de gazdag a törtrész.
Az otthon hangjai
Ezek a vasútállomási hangok azt mondják, hogy visszajöttem a városba, magyar nyelvre, haza, és hamarosan alváshoz is.
A magyar igék szépsége
Írtam volna Facebookon, “Alig várom, hogy visszajöjjek Magyarországra.” És akkor hozzáadtam a fent látható fotót. De beleszerettem a “visszajöjjek” szóhoz, a szubjunktív formaval, a rugalmas hangval. Azt gondoltam: ez több, mint egy Facebook hozzászólást megérdemel; ez megérdemel néhány mondatot!
Az ige “jön” mindig határozatlan ragozásban található. De a szabálytalanság kompenzálja ezt az egyszerűséget. Jövök, jössz, jön, jövünk, jöttök, jönnek. Az alkotó és a konjugált infinitív még érdekesebb. Azt akartam, hogy visszajöjj; Kell visszajönnöm.
De én most vagyok a londoni repülőtéren, és meg kell állnom itt. Az igék azonban később visszajönnek.
Létezik-e a “nagy irodalom”?
Az irodalmi konferenciákon és sok többi helyen, a kérdés gyakran felmerült, “Létezik-e a nagy irodalom?” Néhány ember mondják, hogy nem létezik, mert az irodalmi mű “minősége” szubjektív és kontextuális. Bár van erre valami igazság–hiszen a “nagyság” példái idővel megváltoznak–még mindig hiszem, hogy létezik a “nagyság,” és érdemes megkeresni. Ez nem található (végleges módon) a könyvek listájában, iskolai tananyagban vagy akár egy személy véleményében. Ezek mindannyian közelítenek valamit, egyetértenek egyes könyvekről és írókról, nem értenek egyet másokról.
Szóval mi ez? Az irodalom, ami sokszor olvasható? Irodalom, ami tartós? Igen, de úgy gondolom, hogy a nagy irodalom néha pillanatban is észlelhető. Ez az irodalom, ami megmutatja lehetőségeket (a nyelvben, az életben, a fejben és magában az irodalomban), amelyeket korábban nem ismertél. De ezek nem lehetnek triviálisak, és talán nem is érhetők el. Ahogy Rilke “Archaïscher Torso Apollós” végek, “Du musst dein Leben ändern” (“Meg kell változtatnom az életemet,” vagy Tóth Árpád fordítása szerint, “Változtasd meg élted!”)
(Változtasd meg élted!” elegáns, de hiányos, szerintem, mert a német szó “musst” [“kell”] egy kicsit elválasztja ezt a mondatot egy parancsból. Ez szinte parancs, de nem egészen, és a különbség fontos. A Tóth Árpád vers fordítása egyébként gyönyörűnek tűnik és hangzik.)
Jobb vagy rosszabb, nem változtatunk könnyen, és sokat elfelejtünk, így az irodalom újból és újra megnyithatja a lehetőségeket, nemcsak a gyakorlatban, hanem a képzeletben is. Sokszor mondhatjuk vagy gondolhatunk magunkra, “Meg kell változtatnom az életemet.” Az az irodalom, amely felébreszti ezt a megértést, nem egy fix készlet, de még mindig megkülönböztethető. Mindazonáltal, ilyen nagyság sok formában, méretben, és álcázásokban jön, és nem ugyanolyan módon látogat két embert (bár néha közelik ehhez).
Ez az utolsó napom Nashville-ben; Ma este és holnap visszajövök Magyarországra.
Nashville-ben
Tegnap este az ALSCW-konferencia költői-, fikció- és nem-fikció olvasásokkal kezdődött: A Meringoff-díjasok olvasták választásokat az írásukból, majd Mark Jarman költő elolvasta. Kitűnő volt. Ma lesz egy teljes nap: először egy plenáris ülés, majd reggeli és délutáni szemináriumok (két esszét fogok bemutatni), majd este egy költői olvasás, amelyben részt veszek. Aztán holnap lesz egy másik panel, több szeminárium és egy bankett; holnap nem fogok semmit bemutatni, szóval öröm lesz meghallgatni másokat (amit ma is meg fogok csinálni). A szemináriumokon ösztönzik a párbeszédet; sok kérdésem és gondolatom van mások munkájáról. “Szépek a fák, éjszomorúk. / Ha mit ígértem, nincs kiút…” (Jánosy István Frost versének fordításából, “The woods are lovely, dark and deep. / But I have promises to keep….”) Kinyomtatnom kell, és enni kell valamit, így ez minden.
Dallasban
Ma este lesz a könyvem esemény a Dallas Institute-ben. Nagyon örülök, hogy itt vagyok. Az idő szép (nem túl meleg), s a barátságok és egyesületek öreg.
A ház ezen a fotóban a fő, az esemény pedig lesz a konferenciaházban, mert azon a házban egy színpad van, s könnyebb ott könyvbeszélgetést folytatni. (Frissítés: Végül is úgy döntöttünk, hogy a főházban lesz.)
Még egy korty kávét, majd továbbállok a reggeltől a napig.
Szomorúan ez a nagy fa (“Nagyanya”) levágták, mert gyökerei rothadtak.
Itt vannak a videók az eseményről, ami csodálatos volt. Hamarosan feltöltem őket a weboldalamra. Most itt láthatja őket.
Hitelt az első fotó: The Dallas Institute of Humanities and Culture. Ma reggel felvettem a második fényképet.
