Ha gyorsan ősszel kerékpározik,
olyan, mintha repülnének a fák.
Őket egyáltalán nem fárasztom,
ők engem sem: vagyunk társ-pilóták.
Repül az egész város, barna, zöld,
hát hullva, hát felszállva, el, tovább,
és még a kerekek alatt, a föld
kéri, hogy kormány legyen legalább.
Ki nem akarja részt venni a szélben?
Ki meg, ha esélyt kapja, elfordulna?
Lenne mintha visszavonulna délben,
amit tehetném, ha benn csendes volna.
És így, ülve a két világ között,
repülök és majd álmodozok sőt.
Amikor ezt a szonettet írtam, legalább kettős kényszeren belül dolgoztam: a szonett forma kényszere és a korlátozott magyar nyelvtudásom kényszere is. Hallottam, hogy van némi hiba (és nem meglepett vagyok!); remélem, hogy őket hamarosan kijavítanám.
Megfogalmazások 